„Fába róva vagy kőbe vésve, mindenütt hagytak egy jelet”
Ulman István nemzetfaragó és az általa alapított Gömöri Kézműves Társulás
Magyar Örökség Díj laudációja
Valamikor Gömörországban szinte minden faluban akadt egy valamirevaló asztalosmester, aki szép faragásaival tette egyedivé készített bútorait, használati tárgyait, fejfáit és keresztfáit, de minden határban is akadt egy pásztorember, aki hasonmód múlatta idejét, amíg delelt, pihent a nyáj: bicskájával gyönyörű faragásokat rótt botjára, furulyájára, fokosára.
Ulman Pista az egykori Gömör vármegye legkeletibb falujában, Várhosszúréten lett egyetlen fiúgyermekké három leány között 1951 szeptember 3-án, felmenői sem asztalosmesterek, sem pásztorok nem voltak, mégis kora gyermekkorától rendkívüli érzékenységet mutatott mindezen mesterségek irányába.
Úgy született bele ő ebbe a tájba, mint a mesebeli szegénylegény, avagy a csillagszemű juhász. Magával hozta névadó német őseinek precizitását, megtöltve azt igazi gömöri magyar lélekkel.
Szinte minden múlt és jelen érték iránt nyitott, a természetet mint a világ rendjét magába ölelő szellemiségével már fiatal korától nagyon sok embernek lett barátja.
A legnagyobb vonzalmat mégis a fa iránt érezte, átélve annak szellemét, a hajszálgyökerektől egészen az égbenyíló koronák csúcsáig, de még azon túl is, egészen odáig, ahol a két legfelső ága találkozok a Nappal meg a Holddal, ahol csillag száll le minden ágra, hogy fényt adjon a fának akkor is, amikor megszabadítják a gyökereitől.
Mert Pista ezt ismerte föl a fában, ezért él tovább kezei munkája nyomán minden egyes fa, melyen kezét végigsimítván, már első pillanatban átérzi annak szellemét, és a fa alázattal adja meg magát keze alatt; szinte nem is a véső dolgozik, hanem a fa erezete, mint csillagösvény, kínálja magát.
Ezért tud Pista szobrászokat meghazudtoló módon rendkívül gyorsan és pontosan dolgozni, szinte minden előtanulmány nélkül. És akadt hozzá egy nemes alkotótárs és jóbarát, aki Pista gondolatait olvasva készíti elő a fát, érezve kezének minden mozdulatát.
Baffy Lajos faműves mesterrel való 1996-os találkozás minőségi változás faragói pályafutásában, hisz egyek ők alkotásban és magyarságban. Szinte szavak nélkül, az összeérő tekintet erejével teremtik közös műveiket.
Szobraikkal, domborműveikkel, kopjafáikkal, szoborfáikkal, keresztfáikkal, kapuikkal, kútjaikkal, faragott bútoraikkal, de játszótereikkel, buszmegállóikkal és tornácaikkal is tele van szórva Gömörország, de az országon túl is sokfelé.
Mivel Istvánnak természetes gömöri mesterei már nem akadtak, ezért Erdélyben, Székelyföldön szívta magába a fafaragás rejtett fortélyait. Az 1970-es évek derekán Erdélyt járva fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy milyen jó lenne Gömörben is újrahonosítani a faragást. Így aztán igazi egyedi stílust hozott létre, amely a gömöri és a székely természetes ötvözete, egyéni módon továbbgondolva saját motívumvilággal, amiről messziről megismerhetők munkái.
De Ulman Pista nemcsak ennyi. Két lábon járó szellemi központja ő a gömöri magyarságnak, miközben ízig-vérig hosszúréti. Az ő fafaragó műhelyében megfordul napszámos munkástól kezdve miniszterig, kisgyermektől aggastyánig mindenki, és mindenki jól érzi magát. Bárki bármikor toppan be hozzá, leteszi a vésőt, fakalapácsot, és megáll egy szóra, mindenkivel a maga nyelvén. Miközben ifjú korától szervez, ráncba szedi a falut, a kulturális életet, ifjúságot, CSEMADOK-ot, Falualapítványt, Falunapokat, a kézműveseket, pásztorokat, gazdákat, papokat, mindenkivel dolga van a világon.
Talán nem véletlen, hogy ha a vándor betér Várhosszúréten a falu központjában lévő korcsmahivatalába, melyet az utolsó székig saját kezűleg faragott és alakított, valóban átérzi a Tamási Árontól kölcsönzött, fába rótt hitvallást: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Ulman István faragásaival egy házat kezdett el építeni Gömörországban. De mint ahogy a fa nem él meg gyökér nélkül, a ház is hamar összedől jó, erős alapok nélkül. Úgy gondolta, ha a gömöri kézművesek barátsággal összefognak, a sok kézbe teremtett szellem együtt csodákra képes. És talán átörökíthető, megmenthető sok kihalásra ítélt mesterség.
Így indította el a gondolatot egy kézműves társulás irányába, amit 2002-ben Borsodi Valéria kosárfonó, Baffy Lajos faműves, László Ottó mesterkovács, Baffy Dávid festőművész növendék és Badin Ádám mesemondó segítségével útnak is indított. Először kézműves gyermekműhelyeket szerveztek, ahová évről évre több kézműves jött el oktatni és csatlakoztak be a társulás munkájába. Aztán éppen felépülőben volt súlyos betegségéből a mindenes faragósegéd, Nagy György, aki a kézi munkát már nem tudta folytatni, ezért új feladatot kapott: „Vedd kézbe a társulást, szervezd a kézműveseket!” – kapta meg Pistától a rövid, de velős új életfeladatot. És Gyuri bicegve elindult. Ő lett innentől a Gömöri Kézműves Társulás kiéghetetlen motorja. A nyári gyermekműhelyekhez fölsorakozott a Gömöri Kézműves Vásár, ami a Felvidék és Észak-Magyarország kézműveseinek legkedveltebb találkozóhelyévé nőtte ki magát. Felnőttképzések indultak el, ahol a legjobb mesterek tanítanak és adják tovább a mesterséget. Aztán az alapokra lassan fölépült a ház is: a Gömöri Kézművesek Háza, aminek szellemi atyja szintén Ulman István volt és faragásai, díszítései 2006-tól meghatározóvá és élhetővé teszik azóta is a gömöri kézművesek otthonát. Itt pedig Nagy Györgynek köszönhetően igazi alkotó élet van. Csattognak a szátyfák /szövőszékek/, kopognak a vésők, forognak a fazekaskorongok, üllőn ütődő izzó vas hangja szól, kalapálva készül a híres gömöri kolomp, megcsendül az éppen kiöntött és kihűlt harang, miközben csöndesen dolgozik a diófa alatt a kosárfonó, a csuhés, a gyékényes, benn a házban pedig verik a gömöri csipkét. A fazekas kemencében izzik a tűz, készül az agyagedény, a kenyérsütő kemencében pedig sül a finom kenyér. A társulás meghatározó alakjai lettek azóta az alapítókon kívül Horváth Zoltán fazekas, Lukács János és Palencsár Magdolna faragók, Bastyúr Jaroslav kolompos, Rigó Béla csuhés, Hotyek Attila kádár, Gombos János borász, Szlízs Róbert harangöntő, Szabó János porcelánkészítő, a csipkeverő asszonyok és a felsorolás teljes igénye nélkül még több mint 100 kiváló kézműves. A társulás azóta elindította a havi rendszerességgel működő kézműves piacokat és oroszlánrészt vállalt a „Pásztorok öröksége-Pásztorok áldomása” Pásztortalálkozók megszervezésében. Több Népművészeti egyesülettel: Bükkaljai, Palóc, Fügedi Márta, Sajó menti, Motolla, gyümölcsöző kapcsolatokat ápol, 2017-től tagja a Hagyományok Háza Hálózatnak, tavaly a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata elismerő oklevéllel díjazta tevékenységét.
Ulman István barátaival együtt házat kezdett építeni, de igazi hazát faragott vésővel és gondolattal. Hazát a kézműveseknek, a gömöri magyaroknak és mindenkinek, aki ide tér akárcsak egy pillanatra is. Pista munkáival és egész lényével, fekete bajszával, pásztoros furfanggal mosolygó szemével otthont kínál nekünk itt, Gömörországban, példát ad és figyelmeztet, hogy ne hagyjuk el, hanem vigyük tovább Istentől ajándékba kapott magyarságunkat és a benne rejlő értékeinket, miközben becsüljük a másét is!
Hisz nem véletlenül jelmondata: „A madárnak szárnya van és szabadsága, nekünk szülőföldünk és sok-sok tennivalónk”
2000-ben Magyar Művészetért-Díjat kapott, 2011-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérmét.
Ulman István
Kitüntetések
Időrendi sorrendben.
Magyar Örökség-díj (2018)
Honvédelemért Kitüntető Cím (2015)
Laudáció:
20 éve annak, hogy Ulman István várhosszúréti fafaragó összekovácsolt egy 3 tagú csapatot azzal a céllal, hogy vésővel, kalapáccsal emléket állítsanak a magyar múltnak a Felvidéken. Ez a csapat két évtized alatt létszámában és tevékenységében bővült. Az első két ember, aki mellé “szegődött”, az Baffy Lajos es Nagy Gyuri volt. Aztán Gyuri egy nemvárt baleset után már nem faraghatott, így Lajossal folytatta a munkát tovább.
Tevékenységükkel egyedi művészi formavilágot teremtettek meg a történelmi Gömör keleti csücskében. Munkásságuk sokrétű: a faragott bútorokon, kapukon, templomi berendezéseken túl fontos helyet foglal el alkotásukban a felvidéki történelmi emlékhelyek megjelölése. Ezen belül nagy gondot fordítanak a magyar szabadságért vívott harcok emlékhelyeinek megteremtéséért.
Első köztéri munkáik közt kell megemlíteni a krasznahorkai honfoglalási emlékművet, melyet 3 hónapon keresztül, éjjel-nappal barátaikkal és a környék lakosságával védtek a mečiarizmus politikai gépezetével szemben. Sok emlékoszlopuk áll gömöri falvakban és kisvárosokban, melyek hirdetik Rákóczi, Kossuth forradalmának dicsőségét és az I. és II. világháborúban elesett hős katonák és civil áldozatok emlékét.
Néhány hely a sok közül: Várhosszúrét, Hárskút, Krasznahorkaváralja, Berzéte, Kőrös, Csucsom, Hosszúszó, Szalóc, Jablonca, Gömörhorka, Tornalja, Bátka, Rakottyás, Jólész, Magyarországon Ibrány, Felsőnyárad, Ragály, Zubogy, Imola, stb.
Hosszú, céltudatos törekvésük eredménye, hogy a nyelvhatár fölött is, szlovák faluban (Gömörpolomán) sikerült a II. világháborúban elesett magyar katonáknak emléket állítani.
Ulman István eddigi munkássága igazolja hű ragaszkodását szülőföldjéhez, Gömörhöz és annak magyar múltjához, jelenéhez. Tevékenységével erősíti a helyi magyarság megmaradását és harcol annak múltjának feledésbe merülése ellen.
Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011)
Ulman István fafaragó népművész kiemelkedő művészi, alkotó munkásságáért, a magyar kézműves kultúra átörökítéséért, közösségszervező tevékenysége elismeréseként.
Bartók Béla-emlékdíj
Magyar Művészetért Díj (2000)
Laudáció:
A nyelvhatár ritkuló magyar közösségében él, látótávolságra Krasznahorkától, gyönyörűséges hegyvidéken ingázva Rozsnyó és Várhosszúrét között, a történelmi Gömör vármegyében. Édesapját a világháború sodorta – hadifogságba –, s csak szökve jöhetett haza szülőföldjére, mert a felvidéki magyar hadifoglyot nem engedték volna be Csehszlovákiába, így a fogságból hazatérve szélnek eresztették őket Debrecenben. E sors meghatározta Ulman István magatartását.
A rozsnyói járásban a rendszerváltás után elsőként állíttatott emlékművet az ott elesett magyar katonáknak. Az öt-hat méteres kopjafákat maga faragta, ahogyan az Aradi Tizenhármak egyetlen felvidéki emlékművét is. Kós Károly hagyományait folytatva építi házát, vendégházát, műhelyét, a közösségi faluházat a Csermosnya patak partján. A magyar emlékművek lerombolásának
fenyegetettsége idején éjjel-nappali őrjáratot szervezett a honfoglalás legfontosabb felvidéki emlékműve körül. Fafaragói életművében figurális faragásai iskolát teremtettek e tájon. Hatása jól mérhető a felvidéki magyarság körében.